Wake Up 1230 – Russian Tzar klipjében véges a cárnő türelme Open Air Rádió 2021. május 25., 13:14 https://youtu.be/zamiCN7RltA
A Hiperkarma 20 éves jubileumi koncertjének felvétele Déri Zsolt 2020. december 16., 10:25 A Hiperkarma-frontember Bérczesi Róbert múlt héten adta ki Frenk hangszerelő-produceri segédletével KaRaNTéNLeMeZ című új szólóalbumát Én meg az Ének projektnév alatt, tegnap pedig a YouTube-on közzétette anyazenekarának idén februárban adott 20 éves jubileumi koncertjét – melyről közölte, hogy a „zenekar húsz éven át együtt zenélő felállásának legutolsó fellépése” volt, és „a rajongók hamarosan megismerkedhetnek a hiperkarma zenekar új felállásának a tagjaival!” (majd egy kommentben még elárulta, hogy Kis Tibor Sztivi szólógitárost az új tagságba is átviszi magával).
Frenk: Tudom kivagyok – koncertvideók Pritz Péter, fotó: Szűcs Barbara 2020. február 10., 3:25 Február 8-án az A38 hajón tartotta Tudom kivagyok címú új albumának lemezbemutató koncertjét Frenk. A kiváló, sőt, egyszerűen hibátlan előadás egyik vendége Saiid volt, akivel Frenk és a zenekara a lemez címadó dalát adta elő.
Link interjú Frenkkel Pritz Péter, fotó: Szűcs Barbara 2020. február 5., 2:36 Tudom, kivagyok címmel hatodik nagylemezét jelenteti meg február 8-án a magyar könnyűzenei élet egyik legegyénibb hangú előadója, Frenk, aki zenekarával még aznap be is mutatja az új album anyagát az A38 hajón. Mivel a lemez címét legalább kétféleképpen lehet értelmezni, (Tudom, hogy ki vagyok; Tudom: kivagyok) ezúttal egy olyan Link interjút készítettünk vele, amiből kiderül, hogy mik voltak eddigi életének legfontosabb zenei mérföldkövei – azért, hogy mi is megtudjuk: ki ő.
Szűcs: Tudunk várni – szólóanyag a Heaven Street Seven egykori frontemberétől Déri Zsolt 2020. január 17., 15:22 A 2015-ben feloszlott Heaven Street Seven 1974-es születésű dalszerző-gitáros-énekese, Szűcs Krisztián az elmúlt években több projektben is hallható volt: a szokásos Budapest Bár- és Rájátszás-közreműködései mellett a NAZA pop-rock együttes, a Voice Of The Age szintipopduó, a költő Szálinger Balázzsal közös Szücsinger páros és a Rühös Foxi nevű vicces zenekar élén is készített felvételeket – de most végre az első igazi szólókiadványával is előállt! A családneve alatt jegyzett háromszámos debütáló Szűcs-anyag itt hallható.
Vadiúj dal és klip Frenktől! Pritz Péter 2019. június 24., 10:17 Ősszel megjelenő hatodik nagylemezét egy áprilisban írt Április című dallal (is) harangozza be Frenk, vagyis a dunaújvárosi Prince, aki megújult zenekarával – immár menetrend szerint – június 25-én, azaz holnap lép fel a Kobuci Kertben....
Link interjú Bátor Bencével, Frenk dobosával Pritz Péter 2019. január 31., 21:17 Február 1-én, péntek este kiváló helyszínen, az országházzal szemben, a Batthyány téren parkoló TRIP hajón lép fel Frenk és zenekara, ami mindig nagy élmény, pláne ha közben a Parlamenttel a háttérben szelfizgethetünk. A koncert kapcsán Frenk dobosával, Bátor Bencével beszélgettünk, és többek közt azt is megtudtuk tőle, hogyan lett dobos. Nagyon jó sztori.
„A rock ‘n’ roll egy hazugság” – Frenk lemezbemutató az Akváriumban - PP - 2017. december 29., 16:13 Ma este mutatja be legújabb, Magyar Pszicho című nagylemezét, Frenk, a dunaújvárosi srác, úgyis mint az ország egyik legtehetségesebb zenésze, és legegyénibb hangja. Butaság lenne úgy meghalni, hogy egyszer sem voltunk Frenk koncerten, úgyhogy legyünk inkább okosak.
Magyar pszicho – Frenk új albuma és lemezbemutató az Akváriumban Open Air Rádió 2017. december 5., 10:21 Magyar pszicho címmel ötödik nagylemezét jelenteti meg Iggy Pop és Prince legközelebbi magyar rokona: Frenk. Elszakadva a nagyvárosi éjszakáktól, a dalok ezúttal a személyes terekre reflektálnak: a vasárnapi ebéd kilátástalansága, az általános igazságok tévedése, a drogok hamis világa, a mindennapi pszicho folyamatosan itt kísért. A legfrissebb Frenk-féle kortünet bemutatója december 29-én lesz az Akvárium Klubban.
Link interjú Vastag Gáborral, (többek között) Frenk gitárosával Pritz Péter 2017. október 18., 16:16 Frenk (zenekarával) Budapesten legutóbb augusztus végén, a Kobuci-kertben adott sokáig emlékezetes koncertet. Ezúttal, október 20-án, pénteken egy eggyel még intimebb közegben, a Muzikumban fogja előadni lehengerlően jó szerzeményeit nemrégiben alakított új zenekara élén. Bár péntek este is rengeteg program van a fővárosban, aki még nem látta őt élőben, annak mindenképp ajánljuk, ha jót akar magának.